
Elsősorban a költségvetésre készülve örömmel számolhatok be arról, hogy az idén pályázati rendszerben fogjuk támogatni a sárospataki egyházi és civil szervezeteket, amelyek kulturális tevékenységgel foglalkoznak – nyilatkozta Hajdu Imre, a Kulturális Bizottság elnöke…
A bizottsági ülésen az előterjesztésben megfogalmazott pályázati kiírást tárgyalta meg a bizottság, amellyel kapcsolatban különösebb módosítási javaslatok nem voltak. Elmondhatom, hogy többféle tevékenységre pályázhatnak majd az egyházi és civil szervezetek - természetesen, csak ha a képviselőtestület jóváhagyja - eszközbeszerzésre, rendezvények szervezésére, lebonyolítására, máshol megrendezendő rendezvényeken való részvételre, valamint honlap készítésre is. Természetesen, mint a pályázati rendszerekben általában, itt is saját erőt fog kérni az önkormányzat, ami nem lesz magasabb10 %-nál.
Úgy gondolom az előző évekhez képest ez egy jelentős előrelépés, hiszen a sporttámogatási pályázati rendszert az állami számvevőszék is rendkívül jónak és sikeresnek ítélte meg. Ezen felbuzdulva gondoltuk azt, hogy a kulturális támogatást is ilyen formában kellene a sárospatakiak rendelkezésére bocsátanunk. Bízunk abban, sokan fognak pályázni - elsősorban kulturális tevékenységet végző egyesületekről, alapítványokról, illetve egyházi szervezetekről van szó.
A pályázati felhívással kapcsolatban azt is szeretném elmondani, a politikai tevékenységet folytató egyesületek és civil szervezetek ne pályázzanak. Bízunk abban, hogy a kulturális tevékenységet végzők közül viszont sokan igénybe fogják venni.
A másik napirendi pontunk - ami Sárospatak mindennapjait érinti - az elsődleges információforrásként szolgáló Sárospatak honlapnak a tájékoztatója volt, amelynél Törő Gábor és Cziczer Katalin jelentek meg a bizottsági ülésen. A bizottság elismerte a munkájukat, és azt is elismerte, hogy elsődleges hírforrásként működnek. A gyorsaságot valamint az információáramlás mennyiségét is kiemelte a bizottság és további jó munkát kívánt a szerkesztőgárdának. Mindemellett a honlap jelenlegi szerkezete lehet, hogy felújításra szorul és ehhez a bizottságon keresztül az önkormányzat minden segítséget meg fog adni a jelenlegi szerkesztőknek.
Támogatási kérelmek is érkeztek az önkormányzatunkhoz. Talán 2007-ben volt először szó arról, hogy Dér András megrendezi filmre vinni a Vöröstorony kincsei című ifjúsági regényt. Ismételten beérkezett egy támogatási kérelem, amelyben az önkormányzattól azt kérte a rendező úr, hogy egy szándéknyilatkozatot adjunk ki, hogy támogatjuk a filmnek a megvalósulását. Ennek semmi akadálya, természetesen eddig is támogattuk, de az a helyzet, hogy olyan pénzbeli hozzájárulást, ami nagyságrendileg segítené a film elkészítését, sajnos nem tudunk adni, például az előbb említett kulturális támogatási keret sem lesz nagyobb 3-4 millió forintnál. Most ehhez képest egy filmnek a támogatáshoz jelentősebb összegre, 10-20 millió forintra lenne szükség, amit teljes képtelenség ebben a gazdasági helyzetben, ilyen megszorításokkal teli időszakban kifizetni, viszont minden olyan segítséget szeretnénk megadni, ami nem pénzbeli. Gondolok itt például a területeknek a rendelkezésre bocsátására, vagy logisztikai feladatok megoldására. A szándéknyilatkozat kiadására természetesen sor kerül, amennyiben ez pénzbeli kötelezettséggel nem jár.
Sárospatak online: http://sarospatak.borsodmegye.com
Ezen kívül érkezett még másik támogatási kérelem is, ott felhívjuk a kérelmező figyelmét arra, hogy pályázzon a az előbb említett pályázati alapra.
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu

