
Ez azt jelenti, hogy az ország eddig jegyzett 250 fesztiválja között mind minőségét, mind kínálatát tekintve a 26 legrangosabb esemény közé tartozik - tudtuk meg Dr. Hörcsik Richárd Sárospatak polgármesterétől, aki Turjányi Miklós fesztiváligazgatóval együtt a díjat átvette…
Neves nemzetközi és magyar művészek előadásában klasszikus és kortárs műveket hallhatnak az érdeklődők történelmi helyszíneken, gyönyörű természeti környezetben a Zempléni Fesztiválon minden évben augusztus második felében. A tíznapos fesztivál Magyarország egyik legrangosabb kulturális eseménye.
A Zempléni Fesztivál célja, hogy minél több településre juttassák el a magyar zenei élet legjobb produkcióit, és egyben megismertessék a látogatókkal a zempléni vidéket, Magyarország természeti és kulturális értékekben kiemelkedően gazdag területét.

Li Qi, Sárospatak, Rákóczi-vár, 2009
A sokszínű programosorozat négy központi helyszínen zajlik, a rendezvényre Sárospatakon, Tokajon, Sátoraljaújhelyen és Szerencsen kívül azonban több kistelepülés - például Tállya, Mád, Hercegkút, Erdőbénye - is várja a vendégeket. A tradicionális nyitó- és zárókoncerteket Sárospatakon a Rákóczi-várban, illetve a református templomban tartják.

A polgármester elmondta, hogy ez az elismerés nem csak a városnak, hanem az egész régiónak szól. Közel 20 éve ez az a fesztivál, ami valamifajta egységet próbál felmutatni – ez egy érték. Ebben a pénztelenségben, ebben a nehéz önkormányzati világban nagyon sokan csak a saját településükben gondolkodnak, de a Zempléni Fesztivál felemel bennünket Sárospatak fölé és onnan láthatjuk Újhelyt, Pálházát, Kassát és a többi zempléni települést. A Zempléni Fesztivál segít nekünk abban, hogy ez az egység megvalósuljon.

A fesztivál egyik különlegességei az úgynevezett kirándulókoncertek. A fesztivál ideje alatt két-három zempléni település nevezetességeit látogatják végig a résztvevők, a kirándulókat mindenhol zenei események is várják.
Sárospatak online: http://sarospatak.borsodmegye.com
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu

