OTS - Szívbarát hajrá Még nem késő nevezni!
Budapest, 2008. augusztus 28., csütörtök (OTS-Hírvonal)- Végéhez közeledik a Szívbarát Munkahely pályázat jelentkezési határideje. Azok a munkahelyek, amelyek augusztus 31-ig neveznek a www.szivbaratmunkahely.hu oldalon, esélyesként indulhatnak a különböző kategóriák versenyének első helyezéséért, a komoly pénz- és tárgynyereményekért és a megtisztelő Szívbarát Munkahely cím elnyeréséért.
Ma már egyre több olyan társadalmi felelősséget vállalóhazai cég akad, ahol a Szívbarát Munkahely eddigi győzteseinek elvét vallják, azaz, hogy legfontosabb értéknek a humán munkaerőt tekintik. Többek között azért is, mert az EU tagállamaiban végzett felmérés szerint a munkavállalók 60 százalékát sújtja a túlórából, szervezeti konfliktusokból, a kedvezőtlen munkafeltételekből, a folyamatosan nagy túlterhelésből adódó pszichés és fizikális tüneteket kiváltó munkahelyi stressz. A munkahelyi stressz forrásainak felismerése és kezelése pedig nem csak a dolgozók, hanem a cégek érdeke is, hiszen a munkavállalónak tartósan rossz közérzetet, majd ebből kialakuló betegséget, a foglalkoztatónak pedig jelentős többletköltséget eredményez a táppénz vagy a tartósan távol lévő kolléga pótlása. A Flora és az Országos Egészségfejlesztési Intézet által indított Szívbarát Munkahely pályázat résztvevőitől nem feltétlenül nagy anyagi áldozatokat kívánó megoldásokat várnak a kiírók, bár tény, hogy a sugárzásmentes monitorok, a gerinckímélő székek megvásárlása, a munkahelyi egészségügyi szűrések vagy a rugalmas munkaidő bevezetése, egy kiskonyha kialakítása, ingyenes ásványvíz biztosítása nem költségmentes, de igenis a munkavállalók és áttételesen a munkáltató érdekeit szolgálják. De ahogy már a bevált korábbi példák is bizonyították, a céges közös kerékpártúra, vagy az elfeledett vállalati kirándulás megszervezése is lehet igazán szívbarát megoldás. Akadt például olyan cég, ahol fogyókúraversenyt hirdettek, másutt a dohányzásról való leszokásra ösztönözték az ott dolgozókat. Megint másutt reggelenként friss gyümölcs, zöldség várja a munkatársakat, felhívva a figyelmet az egészséges táplálkozás fontosságára. Ebből is látható, a munkáltatóknak számtalan lehetőség áll rendelkezésére, hogy munkatársaik egészségéért, szívük egészségért, a stresszkezelés hatékony módszereivel tegyenek. Az idei Szívbarát Munkahely pályázat arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy törődjünk többet szívünk egészségével, figyeljünk táplálkozásunkra, mozogjunk többet, s lehetőség szerint kezeljük a betegségek egész sorát kiváltó stresszt. Mindazon cégek, vállalatok, amelyek augusztus 31-ig kis-, közép és nagyvállalati kategóriában neveznek - a megújult www.szivbaratmunkahely.hu weboldalról letöltött jelentkezési lap visszaküldésével -, részt vesznek a pályázaton. Az eredményhirdetésre sem kell sokat várni, 2008. szeptember 28-án, a Flora Szívünk Napja rendezvényen kiderül, idén mely cégek tettek legtöbbet munkatársaik egészségéért. Nevezzen az ön cége is a helyezéstől független garantált három ajándékért, az egyéb nyereményekért és a Szívbarát Munkahely cím elnyeréséért! A nevezési határidő: augusztus 31.További információk:Akció PR ÜgynökségDomak Ibolya, PR igazgatódomak(kukac)akcionxs.hu+36-30-922-6675Kertész Judit, PR managerkertesz(kukac)akcionxs.hu+36-30-921-1257------------------------------------------------------------------- Kérjük előfizetőinket, hogy az OTS anyagait minden esetben OTS-Hírvonal jelzéssel használják fel. Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OTS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős. (c) Copyright MTI Zrt. További információt a (06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots(kukac)mti.hu elektronikus levelező címen kaphat.
http://ots.mti.hu
http://ots.mti.hu
Információ:
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu

